Interaktív előadás szépkorúaknak

2017. 10. 02., h - 10:38
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az idősek sérelmére elkövetett leggyakoribb bűncselekményekre, valamint az áldozattá válás megelőzésének lehetőségeire kívánták felhívni a figyelmet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai az elmúlt napokban a megyében több helyszínen tartottak az Idősek világnapja alkalmából szépkorúaknak interaktív bűnmegelőzési előadást. A rendőrök felhívták a hallgatóság figyelmét a korosztályukat leginkább veszélyeztető bűncselekményekre és azok elkerülési lehetőségeire. Bűnmegelőzési témák közül szó esett a trükkös lopásokról, a házalókról, az árubemutatók jelentette veszélyekről, a lakásvédelemről és a bankkártya használattal kapcsolatos visszaélésekről. Az előadások során a szépkorúak is elmesélhették az adott témakörrel kapcsolatos tapasztalataikat. Az előadók az áldozattá válás elkerülése érdekében hasznos tanácsokkal látták el a hallgatóságot.

Az Idősek világnapja alkalmából tartottak bűnmegelőzési előadást 2017. szeptember 27-én Nagyhalászban a helyi rendőrőrs munkatársai is az érintett korosztály önvédelmi képesség fokozása érdekében.

Az Országos Rendőr-főkapitányság témában kiadott közleménye itt érhető el.

Fogadják meg a rendőrség tanácsait az időskorúak sérelmére elkövetett jogsértések megelőzése érdekében:

- Tartsa zárva kapujának, lakásának ajtaját, még akkor is, ha az udvaron vagy a kertben tartózkodik!

- Ne nyisson ajtót, sem kaput idegennek még akkor sem, ha az kedvesnek vagy jó szándékúnak látszik!

- Megtakarított pénzét soha ne vegye elő idegen előtt!

- Soha ne adjon át pénzt olyan idegennek, aki bajba jutott rokonának „megbízásából” kéri azt Öntől!

- Ne mesélje el idegennek, hogy egyedül él vagy egyedül tartózkodik lakásában!

- Ha anyagi helyzete lehetővé teszi, szereltessen biztonsági zárakat lakására!

- Mielőtt a lakását elhagyja, győződjön meg arról, hogy annak nyílászárói nem maradtak-e nyitott állapotban!

- Kulcsait, ha elmegy otthonról, ne rejtse a lábtörlő alá!

- A zsúfolt helyek, bevásárlóközpontok, piacok, tömegközlekedési eszközök, állomások és megállók a zsebtolvajok számára ideális elkövetési terepet jelentenek! Ezeken a helyszíneken különösen figyeljen az értékeire!

- Közlekedési eszközre történő le- és felszálláskor ügyeljen táskáira! Csomagjait ne bízza ismeretlenekre!

- Kabátja zsebében, kosara tetején, a táskája külső zsebében soha ne tartson értéket, mert azt könnyen ellophatják anélkül, hogy észrevenné!

- Soha ne tartsa bankkártyája mellett a PIN kódját!

- Amennyiben bűncselekményt észlel, azonnal hívja a rendőrséget az ingyenesen hívható 112-es központi segélyhívószámon!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.