„Házhoz megyünk” az idén is!

2017. 03. 30., cs - 15:43
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Márciusban ismét útjára indult a népszerű vagyonvédelmi program Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

A „Házhoz megyünk” programot a megye teljes lakossága megismerhette az elmúlt év során, amit mi sem igazol jobban, mint hogy több százan keresték fel az információs pontokat 2016-ban.

Az idei év a megújulásról szól, hiszen a program kibővült, így teljes körű prevenciós szolgáltatást nyújt azoknak, akik felkeresik a programhelyeket. A Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársai 2017. március 29-én, szerdán az egyik hipermarket parkolójában várták az érdeklődőket. A vagyonvédelmi kérdések megválaszolásán túl ezúttal már olyan témákról is tájékoztatást adtak, mint az internet veszélyei, a drogprevenciós lehetőségek, illetve az iskolai bűnmegelőzési programok. Emellett a nagy sikerű Bike Safe program keretében számos bringa tulajdonosának adtak tanácsot, miközben a kerékpárokat regisztrálták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.