Harkán folytatódott a „Házhoz megyünk” programsorozat

2017. 08. 28., h - 12:03
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei a Liszt Ferenc kerékpáros emléktúrán népszerűsítették a rendőrség vagyonvédelmi programját.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2017. augusztus 27-én Harkán rendezett kerékpáros versenyen várta a kerékpáros emléktúrán résztvevőket. A rendőrség „Házhoz megyünk” országos programjának keretében a rendezvényen bűnmegelőzési tanácsokat kaphattak az érdeklődők a vagyonvédelem témaköréből.

A helyszínen lehetőség volt a kerékpár regisztrációra is mely a BIKESAFE program keretei között történt. A kampány célja, hogy bűncselekmény esetén a jelölés segítse a keresett kétkerekű azonosítását vagy a megtalált kerékpár tulajdonoshoz történő visszajuttatását.

Munkatársaink az alábbiakra hívták fel a lakosság figyelmét:

  • Mielőtt elindul lakásából otthonának ajtaját, ablakait gondosan zárja, rövid időre se hagyja nyitva, még akkor sem, ha a kertben vagy az udvaron tartózkodik!
  • Bejárati ajtaját védje biztonsági zárral, ha teheti, a mechanikai védelem mellé kérje a vagyonvédelmi vállalkozások elektronikus őrzését (riasztó, távfelügyelet) is!
  • Soha ne adjon át pénzt olyan idegennek, aki bajba jutott rokonának „megbízásából” kéri!
  • Figyeljen arra, hogy kézitáskája mindig zárva legyen, bankkártyáját soha ne tartsa a PIN kóddal együtt!
  • Kerékpárját mindig zárja le, és ha teheti, regisztráltassa a BIKESAFE elnevezésű országos kerékpár regisztrációs rendszerben!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.