"Generációk biztonsága"

2017. 04. 13., cs - 11:22
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Vadasparkban tartották a „Generációk biztonsága" elnevezésű projekt nyitókonferenciáját.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által kiírt pályázat eredményeként létrehozott program főpályázója a szegedi Bűnmegelőzési és Oktatási Szolgáltató Központ Egyesület, kiemelt együttműködői a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Szegedi Vadaspark.

A nyitórendezvényen Kispéter Andrea, a főpályázó egyesület vezetője elmondta, hogy a projekt - mint az az elnevezésből is kiderül - az egész családra koncentrál. Lényege, hogy nemcsak intézményi keretek között, de azon kívül - a szabadidő hasznos eltöltésével, szórakoztató módon - is bővítse a különböző korosztályok prevenciós ismereteit.

A vadasparki megnyitón Dr. Rádi Norbert r. ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes beszélt a CSMRFK Bűnmegelőzési Osztályának „Lépésről lépésre a biztonságért” projektjéről, kiemelve, hogy az évről évre különböző modulokkal bővül. A legújabb elem a pályázatban is központi szerepet játszó „Kék tér” program. Ennek célja, hogy a pedagógusok bevonásával és aktív közreműködésével a prevencióra igen fogékony, főleg 3-4. osztályos gyerekeket naprakész ismeretekkel vértezzék fel - kiemelten a kiválasztott 10 bűn- és baleset-megelőzési témakörben (egyebek mellett a biztonságos közlekedés, a vagyonvédelem, az internethasználat, a káros szenvedélyek, az iskolai erőszak témában). A program nóvuma a Bűnmegelőzési Osztály gyermekek és felnőttek számára kidolgozott megelőzési témájú logikai készségfejlesztő játéka. Ez is része lesz azoknak a „Kék tár” egységcsomagoknak, melyeket szeptemberben minden, a programhoz csatlakozó általános iskola megkap majd.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.