Folyatódott Baranyában az „Idősek védelmében” program

2017. 03. 17., p - 15:04
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendezvénysorozat fő témája az időskorúak áldozattá válásának megelőzése volt.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa 2017. március 6-án a Vasutas Művelődési Házban, valamint március 17-én a Pécsi Mozgalmi Házban tartott bűnmegelőzési tájékoztatót a nyugdíjasoknak. Selényi Miklósné rendőr alezredes új esetpéldákkal illusztrált előadásában a trükkös jellegű és besurranásos lopásokról beszélt, továbbá külön kitért a termékbemutatók és egészségmegőrző felhívásokban jellemzően előforduló módszerekre is, amelyekkel becsapják a gyanútlan sértetteket.

A figyelemfelhívás színesítése érdekében először egy telefonos csalás rögzített hanganyagát hallgathatta meg a közel száz időskorú résztvevő, majd elmondhatták, hogy egy ilyen helyzetben ők hogyan reagálnának. A lakásvédelmi tanácsokat követően az áldozatvédelmi tesztet kitöltő időskorúak között értékes ajándékokat osztottak ki.

Az időskorúak biztonságát és védelmét elősegítő program a folyamatosan megújuló bűnügyi információkra, a szükséges vagyonvédelmi eszközök használatára és a helytelen áldozati magatartásokra helyezi a hangsúlyt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.