Év végi megbeszélés az Egri Rendőrkapitányságon

2016. 12. 28., sze - 14:54
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nagyvárosi Bűnmegelőzési Programról egyeztettek a társszervek.

Mint az ismert a Rendőrség és a Polgárőrség Nagyvárosi Bűnmegelőzési Programjában az Egri Rendőrkapitányság is részt vesz.

A program célja a bevont szervezetek összehangolt szolgálatával Eger város közbiztonságának a növelése és a szórakozóhelyek fokozott ellenőrzése.

Az Egri Rendőrkapitányság vezetője által tartott egyeztető megbeszélésen részt vett a Heves Megyei Polgárőr Szövetség és az Agria Polgárőrség vezetője is.

A felek kiemelték, hogy a lakossági visszajelzések alapján jelentősen javult a város közbiztonsága a közös szolgálatellátásoknak köszönhetően.

Az év végi ünnephez kapcsolódó nagyobb rendezvények közös feladatait is meghatározták a résztvevők.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.