Együttműködés a gyerekekért

2017. 10. 13., p - 12:53
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A D.A.D.A. program folytatásában állapodott meg a Bonyhádi Rendőrkapitányság az iskolák vezetőivel.

A Bonyhádi Rendőrkapitányság évek óta nagy hangsúlyt fektet a gyermekek biztonságra nevelő D.A.D.A. programjának oktatására. Ennek részeként dr. Marcsek Sándor r. ezredes, kapitányságvezető az illetékességi területükön működő 7 iskola igazgatójával együttműködési megállapodást írt alá a program folytatásáról.

Az érintett intézményekben már meg is kezdődhet a D.A.D.A. program, melynek segítségével a gyerekek széles körű bűnmegelőzési ismereteket szerezhetnek.

A magas színvonalú előadásokról Szabó Ferenc Roland c.r. tzls., a program oktatója gondoskodik.

A D.A.D.A. program célja, hogy a gyermekek mindenkor fel tudják ismerni a veszélyhelyzeteket, ezeket átgondolva felelősen tudjanak döntéseket hozni, és fel tudják mérni magatartásuk és cselekményeik következményeit, meg tudják állapítani a helyes és helytelen közötti különbséget annak érdekében, hogy ne váljanak sem áldozattá, sem elkövetővé.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.