Egy sorozat kezdete – bűnmegelőzés a szülőkkel

2017. 04. 13., cs - 07:28
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Szülők szabadegyeteme” elnevezéssel indult előadássorozat a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnáziumban.

Az összefogás, a folyamatos kommunikáció és az egymásra történő odafigyelés volt a központi gondolata annak az előadásnak, amelyet Németh Zsolt r. alezredes, a Szombathelyi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési tanácsadója tartott a megyeszékhelyi gimnáziumban. A tanintézet „Szülők szabadegyeteme” elnevezéssel indított egy előadássorozatot, amelynek első témája egy sokakat foglalkoztató kérdés, a biztonságos szórakozás köré épült. A kölcsönös párbeszéd az eseményről sem hiányozhatott. Alezredes úr reagált a szülők által megfogalmazottakra, kiegészítette ismereteiket olyan információkkal, tanácsokkal, amelyek eddig elkerülték a figyelmüket. Kiemelte a szülő és a gyermek közötti bizalom, a tanítás és a tanulás fontosságát, hiszen a szülőnek is fel kell hívni a gyermeke figyelmét a korosztályára leselkedő veszélyekre és azok elkerülésének lehetséges módjaira. Hozzátette, Szombathelyen jó ugyan a közbiztonság, de azért minden esetben legyünk kellően körültekintőek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.