Diákok a rendőrségen

2017. 04. 22., szo - 06:26
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya egy győri gimnázium diákjainak tartott pályaorientációs előadássorozatot a rendőrségen.

A megyei főkapitányság 2017. április 21-én a Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium végzős diákjait látta vendégül, mely során népszerűsítette a rendőri hivatást. A diákok bűnmegelőzéssel kapcsolatos előadásokat láthattak, valamint a bűnügyi-technikusok és nyomozók munkájával is megismerkedhettek.

Az interaktív előadásokon az előadók a rendőri életpálya iránt érdeklődők kérdéseire válaszoltak, valamint részletes tájékoztatást adtak a jelentkezés feltételeiről.

A rendezvényen a toborzócsoport is képviselte magát, ők a határvadászképzés feltételeit ismertették a megjelentekkel.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.