Bűnmegelőzési előadások Egerben

2017. 04. 05., sze - 09:29
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök az ELLEN-SZER és D.A.D.A. program keretén belül több témáról beszélgettek a diákokkal.

Az Egri Rendőrkapitányság munkatársai a Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskolában tartottak több előadást a tanulóknak.  

Veres László ny. r. százados, az Egri Rendőrkapitányság bűnmegelőzési tanácsadója, drogprevenciós összekötője a 8-10. osztályos diákoknak az ELLEN-SZER nevű bűnmegelőzési program keretén belül az áldozattá- és az elkövetővé válás megelőzésének lehetőségeit, a kábítószer kérdés bűnözéssel való összefüggéseit és büntetőjogi szabályozását ismertette, valamint több, a korosztályukat érintő témakört dolgoztak fel.

Surányi Vivien r. hadnagy, iskolarendőr a D.A.D.A. program részeként tartott interaktív előadáson felhívta az 5. és 7. osztályosoknak a figyelmét, hogy fontos a veszélyforrások felismerése, az azokra való reagálás és a helyes döntéshozatal. Tanácsokat adott arra vonatkozóan is, hogyan kerülhető el az áldozattá illetve az elkövetővé válás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.