Bűnmegelőzés kicsiknek és nagyoknak

2017. 04. 01., szo - 07:34
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság prevenciós szakemberei a gyirmóti egészségpiac rendezvényen jártak.

A megyei rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2017. március 31-én 16 és 18 óra között a Gyirmóton megrendezett egészségpiac rendezvényt látogatta meg. A prevenciós szakemberek a megjelent felnőtt korosztálynak a „Házhoz megyünk” program részeként vagyonvédelmi tanácsokat adtak, míg a szülőkkel tartó gyerekek játékos formában ismerkedtek a rendőrök munkájával, feladataival.

A rendőrök felhívták az érdeklődő felnőttek figyelmét a rendőrség BIKESAFE elnevezésű kerékpárjelölő programjára, azon belül is kiemelten az online regisztráció lehetőségéről adtak bővebb felvilágosítást.

Az egészségpiacon a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzés standját több, mint félszázan látogatták meg.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.