Bűnmegelőzés Debrecenben

2017. 03. 21., k - 14:57
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Filmvetítéssel egybekötött bűnmegelőzési előadást tartott a Debreceni Rendőrkapitányság munkatársa nyugdíjasoknak.

A rendőrség bűnmegelőzési munkatársa 2017. március 17-én 14 órakor előadást tartott Debrecenben, a Pallagi úti idősek otthonában. Bara Pál Sándor rendőr zászlós tájékoztatójában felhívta a jelenlevők figyelmét azokra az előzetes óvintézkedésekre, amelyeket saját biztonságuk érdekében megtehetnek azért, hogy ne váljanak bűncselekmények áldozatává, illetve arra, hogy legyenek elővigyázatosak a hozzájuk becsengető idegenekkel szemben. Az előadást a rendőr prevenciós filmvetítéssel zárta, majd bűnmegelőzési kiadványokat adott át a jelenlévőknek.

A Debreceni Rendőrkapitányság célja, hogy a veszélyeztetett célcsoportok figyelmét felhívja a sérelmükre leggyakrabban elkövetett bűncselekményekre, az elkövetés és védekezés eszközeire, módjára, a bűncselekmények létrejöttét segítő körülményekre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.