Baranyai siker a „Ki mit Tud?”-on

2017. 10. 30., h - 13:59
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nagydobszai Általános Iskola diákjainak produkcióját a Mága Zoltán Talentum-Ösztöndíj I. helyezésével jutalmazta a zsűri.

Az Országos Rendőr-főkapitányság szervezésében 2017. október 29-én Budapesten, a Marczibányi téri Művelődési Központban rendezték meg a tehetséges roma fiatalok „Ki mit tud?” vetélkedőjének országos döntőjét, amelyen 16 produkció versengett a helyezésekért.

A programon Baranya megyéből a Nagydobszai Általános Iskola 16 diákból álló csapata „A plébános esete” – című produkcióval vett részt, amely a nézők, és a zsűri körében egyaránt nagy sikert aratott. A darab érdekessége az volt, hogy azt maguk a szereplők írták, és az iskola valamennyi 8. osztályos tanulója részt vállalt benne.

A rangos elismeréssel a zsűri a gyerekek, és a szervezők munkáját egyaránt elismerte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.