Erős szél és porátfúvás
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/DSCN0551_16.jpg?itok=tseICzZK)
Óvatosan az utakon!
Óvatosan az utakon!
A debreceni rendőrök közreműködésével szerveztek a hétvégén motoros vezetéstechnikai felkészítést a cívisvárosban.
Középiskolás fiatalok, jó hangulatban mérettették meg tudásukat Vas vármegyében.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága kéri a gépjárművezetőket, hogy a húsvéti ünnepek során még inkább tanúsítsanak önmérsékletet, s szeszesital fogyasztását követően ne üljenek volán mögé!
A rendőrök három korosztályban 2023. május 10-ig várják a remekműveket.
Ismét „Szenteltessék meg a motorod! – Szolnok”
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága ebben az évben 22. alkalommal rendezte meg a Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa megyei döntőjét. A versenyen 18 fiatal vett részt.
Rendőrjelzések, közlekedési táblák és útburkolati jelek. Rendőröktől tanulnak a miskolci kisdiákok.
A Nógrád Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság 2023. március 30-án tartotta meg 2022. évi tevékenységét értékelő ülését.
Három kategóriában mérték össze tudásukat a fiatalok.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
A 32 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.