Rendőrségi programok a roma nyári táborban
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság a társszervek közreműködésével prevenciós programokat tartott diákoknak.
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság a társszervek közreműködésével prevenciós programokat tartott diákoknak.
A Fonyódi Rendőrkapitányság munkatársai különböző programokkal várják az érdeklődőket.
Bűn, - és baleset-megelőzési kitelepülés volt Révfülöpön.
A rendőrök szezonzáró prevenciós programot tartottak a társszervekkel együttműködve a helyi kempingben.
Keszthelyen és Zalaegerszegen is tartottak foglalkozást a helyi rendőrkapitányságok szakemberei a nyári szünidőben táborozó gyerekeknek.
Családi napon jártak a balatonfüredi kollégák.
A balatonalmádi rendőrök a nyári szünidő veszélyeire is felhívták a figyelmet.
Júliusban a projekt keretében vármegyénk a három bűnmegelőzési minicentrummal 900 főt, míg a kitelepüléseken több mint 5000 ért el.
Ezúttal a fonyódi Huszár táborba kaptak meghívást a prevenciós szakemberek.
Toborzással is várták az érdeklődőket a balatonalmádi rendőrök.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
A budaörsi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta.
Egy püspökladányi nőt a volt férje és társa majd két napig tartott fogva az ex jászkiséri otthonában. A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a volt férjet őrizetbe vették.
A nyíradonyi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást egy gödöllői lakossal szemben.