Védd magad okosan!
Bűnmegelőzési társasjátékot készített a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. (videóval)
Bűnmegelőzési társasjátékot készített a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. (videóval)
A Pápai Gazdasági Szakközépiskola gólyatáborában a Pápai Rendőrkapitányság bűnmegelőzési és áldozatvédelmi tájékoztatót tartott 2014. augusztus 27-én, az intézmény leendő 9. évfolyamos diákjai számára.
A Békés megyéből érkező fiatalok az aktív pihenés mellett, hasznos bűnmegelőzési tanácsokban is részesültek.
Szünidejüket töltő, táborozó gyermekek jártak az Edelényi Rendőrkapitányságon, hogy bepillantást kapjanak a rendvédelem „műhelyébe”.
A droghasználat megelőzéséről, annak lehetőségeiről fejtették ki véleményüket a szakemberek ma Páriban. A konferenciát a Tamási Rendőrkapitányság szervezte.
Ifjúságvédelmi tábort szervez a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és a Békés Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Gyulán és Gyomaendrődön.
Halmozottan hátrányos helyzetű tornanádaskai gyermekek kívánsága teljesült, miután a németjuhász szolgálati kutyával is találkozhattak az Edelényi Rendőrkapitányság nyomozójának bűnmegelőzési előadása során.
A szünidő hasznos eltöltésének segítésére a helyi Gyermekjóléti Szolgálat idén is megszervezte a nyári táboroztatást helyi diákok és nagy családok gyermekei számára.
„KépSZERűen” címmel digitális fotó- és számítógépes grafikai pályázat indul Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében.
A nyár veszélyei – prevenciós program egy általános iskolában Kecskeméten.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.