Ideiglenes forgalomkorlátozás
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/hnl_1_236.jpg?itok=V8vSVZ1B)
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy versenyautó tesztelés miatt 2017. március 18-án 10 óra és 16 óra közötti időben az alábbi forgalomkorlátozás várható.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy versenyautó tesztelés miatt 2017. március 18-án 10 óra és 16 óra közötti időben az alábbi forgalomkorlátozás várható.
Filmforgatás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2017. március 18-án és március 19-én Budapesten, az V. kerületben.
Delegáció miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2017. március 16-án és március 17-én Budapesten, az I., II. és V. kerületben.
A nemzeti ünnepi megemlékezések idején Veszprémben, Tapolcán, Pápán és Balatonfüreden számíthatnak a közlekedők forgalomkorlátozásra illetve útlezárásra.
A március 15-ei megemlékezések idején két városban kell a közlekedőknek forgalomkorlátozásra, illetve útlezárásra számítania.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a 2017. március 15-ei megemlékezések biztosítása miatt az alábbi forgalomkorlátozások lépnek életbe a megye több településén.
A március 15-ei megemlékezések idejére több városban is útlezárásra, rendőri forgalomirányításra számíthatnak a közlekedők.
Megemlékezés miatt ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek miatt, Csongrád megyében Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Makón és Csongrádon számíthatnak ideiglenes forgalomkorlátozásra a közlekedők.
Nemzeti ünnepünk idején forgalomkorlátozásokra számíthatnak a közlekedők Szolnokon.
Balassagyarmat belterületén számíthatnak forgalomkorlátozásra az arra közlekedők.
Békés megyében ünnepségek, megemlékezések miatt 2017. március 15-én az alábbi helyszíneken és időszakokban kell ideiglenes forgalomkorlátozásra számítani.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a 2017. március 15-i megemlékezések biztosítása miatt az alábbi forgalomkorlátozások lépnek életbe Győrben és Sopronban.
A járművek tulajdonosai, üzemeltetői számára 2017. március 14-e és 2017. március 15-e közötti időszakra zöldszámot hozott létre a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A Debreceni Rendőrkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani Debrecen területén.
Filmforgatás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2017. március 13-án és március 14-én Budapest VI. kerületében.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a 2017. március 15-i megemlékezések biztosítása miatt az alábbi forgalomkorlátozások lépnek életbe Pest megyében.
A városi díszünnepség idejére a rendőrök elterelik a forgalmat.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére tartandó ünnepi megemlékezésekkel kapcsolatban az alábbi forgalomkorlátozásokra lehet számítani.
A március 15-i állami ünnepségek miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2017. március 14-én és 15-én Budapest I., V., VIII. és IX. kerületében.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését Magyaralmásnál.
A székesfehérvári rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Baleset történt Magyaralmás térségében.
Ünnepi állománygyűlés keretében adták át a néhai rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes tiszteletére alapított emlékérmet.
A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 14010/1055/2024. bűnügyi számon lopás miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
Három perc alatt több mint 21 millió forint tűnt el egy férfi számlájáról, miután beszélt az állítólagos befektetési bankárjával.
A rendőrök Jelenleg is keresik a 15 éves lányt.
A hajdúhadházi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik munkagépekből vittek el szerszámokat és üzemanyagot.
A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság egyenruhásai július 23-án elfogtak egy férfit, akit több hatóság is keresett.