Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapest VII. kerületében
Filmforgatás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2016. szeptember 12. és szeptember 14. között Budapest VII. kerületében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén.
Tilos megállni!
2016. szeptember 12-én 0 órától
2016. szeptember 14-én 24 óráig a Budapest VII.,
Verseny utca 2. és 28. szám, valamint az 1. és 3. szám között,
Murányi utca 2. és 6. szám, valamint az 1. és 7. szám között,
Százház utca 2. és 6. szám, valamint az 1. és 7. szám között,
Jobbágy utca 2. és 30. szám, valamint az 1. és 9. szám között.
Lezárják!
2016. szeptember 12-én 0 órától
2016. szeptember 14-én 24 óráig a Budapest VII.,
Verseny utca forgalma,
Murányi utca forgalma,
Murányi utca és Százház utca kereszteződése.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!