Forgalomkorlátozás Józsefvárosban

2019. 09. 18., sze - 13:39
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Úttisztítás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2019. szeptember 21-én Budapest VIII. kerületében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén.

Tilos megállni!

2019. szeptember 21-én 8 órától

2019. szeptember 21-én 10 óráig a Budapest VIII.,

Somogyi Béla utcán.

 

2019. szeptember 21-én 10 órától

2019. szeptember 21-én 12 óráig a Budapest VIII.,

Nap utca mindkét oldalán a 2-30. szám közötti szakaszon.

 

2019. szeptember 21-én 12 órától

2019. szeptember 21-én 14 óráig a Budapest VIII.,

Szigony utca mindkét oldalán a 17-43. szám közötti szakaszon.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!