Teljes útlezárás a 6-os számú főúton
Halálos baleset történt Dunaszentgyörgy közelében.
Halálos baleset történt Dunaszentgyörgy közelében.
Kigyulladt egy tehergépjármű.
Feloldották a forgalomkorlátozást Vas megyében.
A közlekedőknek félpályás útlezárásra kell számítaniuk a 8-as számú főúton, Vas megyében.
A forgalom ismét zavartalanul halad Földes és Berettyóújfalu között.
Feloldották a teljes útlezárást Földes és Berettyóújfalu között.
A rendőrök közlekedési baleset miatt teljes szélességében lezárták a főutat Földes és Berettyóújfalu között.
Egy személygépkocsi vezetője veszítette életét Miskolc belterületén, autójával egy villanyoszlopnak hajtott.
Egy gyalogos veszítette életét Rudabányán, a József Attila és az Arany János út kereszteződésében található buszmegállóban, ahol egy autó elütötte.
Dunakeszi térségében a külső sávot lezárták a rendőrök, torlódásra kell számítani.
Zavartalan a forgalom Kálnál.
Gödöllő térségében egy autó felborult.
Halálos balesetnél helyszínelnek a rendőrök.
Több jármű ütközött Kál közelében.
A 42 éves nőt nem sikerült újraéleszteni, a helyszínen életét vesztette.
A 63 éves asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Véget ért a Bonyhád térségében történt baleset helyszínelése.
Véget ért a helyszínelés az M3-as autópályán.
Három jármű ütközött.
Baleset történt Bonyhád térségében.
Két jármű ütközött, a balesetben többen megsérültek
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött a 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél.
A 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél rendőrök irányítják a forgalmat.
Baleset történt a 3-as kilométerszelvényben, kerülni Bogyiszló, valamint a Palánki út irányában lehet.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.
Baleset történt a 109-es kilométerszelvényben, a forgalmat rendőrök irányítják.
Az autópálya Budapest felé vezető oldalán ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.
Befejeződött a helyszínelés Parádsasvár közelében.