Zavartalanul halad a forgalom

2018. 05. 19., szo - 20:36
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Feloldották a forgalomkorlátozást a 8-as számú főúton, Vas megyében.

Ahogy arról már korábban hírt adtunk, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2018. május 19-én 18 óra 20 perckor a 8-as számú főút 114-es kilométerszelvényénél, a jánosházai vasúti átjáróban, ahol két személygépkocsi ütközött össze. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a balesetben egy személy könnyű sérüléseket szenvedett.

A helyszínelés és a műszaki mentés befejeződött, ezért a rendőrök a forgalomkorlátozást 20 óra 30 perckor feloldották.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.