Zavartalan a forgalom Budapest VII. kerületében

2018. 07. 15., v - 05:59
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Véget ért a helyszínelés Erzsébetvárosban.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk,  2018. július 15-én 3 óra 41 perckor két személygépkocsi ütközött össze Budapest VII. kerületében, az Izabella utca és a Wesselényi utca kereszteződésében. Az ütközés következtében az egyik jármű felborult, a rendőrség lezárta az érintett útszakaszt. A balesetben három ember megsérült. 

A helyszínelés befejeződött, a forgalom ismét zavartalanul haladhat.

Kérjük, fokozott figyelemmel vezessenek!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.