Zavartalan a forgalom a 7-es számú főútvonalon

2018. 07. 06., p - 19:50
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személyi sérüléses közúti közlekedési baleset miatt teljes pályás útlezárás volt érvényben Fonyódon.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, 2018. július 6-án 17 óra 12 perckor a 7-es számú főútvonal 150. kilométerszelvényében egy gépkocsi elütött egy gyalogost. A baleset következtében a férfi – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. A balesettel érintett útszakaszon a helyszínelés és a műszaki mentés idején a 19 óra 43 percig teljes pályás útlezárás volt érvényben, a forgalom jelenleg újra zavartalan.

A baleset körülményeit a Fonyódi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.