Zavartalan a forgalom a 61-es főúton

2019. 07. 25., cs - 20:25
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A délután Nagykónyi közelében történt balesetben ketten vesztették életüket.

Mint arról korábban beszámoltunk, egy személygépkocsi közlekedett a 61-es főúton Tamási irányába – a 67-es kilométerszelvény közelében – 2019. július 25-én 13 óra körül. Az autós egy másik járművet előzött meg, az előzést követően visszatért saját forgalmi sávjába, azonban elveszítette uralmát a járműve felett, átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan nekiütközött a neki szemben szabályosan közlekedő kamion bal elejének.

A személygépkocsiban négyen utaztak. A jármű vezetője az elsődleges információk szerint súlyosan megsérült, jobb első utasa a rendelkezésre álló adatok szerint könnyű sérüléseket szenvedett. A hátsó ülésen utazó 38 éves és 41 éves pécsi nő az ütközést követően kirepült az autóból, mert biztonsági övüket nem használták. A 38 éves nő a helyszínen, míg a 41 éves nő kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe.  

A helyszínelés és a műszaki mentés befejeződött, a balesettel érintett útszakaszon ismét zavartalan.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy mindig használják a biztonsági övüket, mert életet menthet!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.