Véget ért a helyszínelés Csobádnál

2018. 07. 07., szo - 04:55
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A halálos baleset helyszínelése és a műszaki mentés befejeződött, a 3-as számú főút forgalma ismét zavartalan.

Ahogy arról korábban hírt adtunk 2018. július 6-án 20 óra 27 perckor a 3-as számú főút 211. kilométerszelvényében, - Halmaj és Csobád között - egy kamion és egy kisbusz összeütközött. Ezt követően egy személyautó, hogy elkerülje a további ütközést lehaladt az úttestről és egy fának csapódott.   

A baleset során a kisbuszban utazó három encsi férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhalálozott.

A helyszínelés és a műszaki mentés idején a forgalom egy szervizúton haladt, amely 2018. július 7-én hajnalban befejeződött. Az említett időponttól a 3-as számú főút forgalma ismét zavartalan.

 

Köszönjük a közlekedők türelmét!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.