Teljes útlezárás az 52-es számú főúton

2018. 06. 27., sze - 20:45
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy jármű ütközött össze Solt térségében, az útra üzemanyag és olaj folyt. Az út megtisztításáig kerülniük kell a közlekedőknek.

A rendelkezésre álló adatok szerint az 52-es számú főút 44-es kilométerénél 2018. június 27-én 19 óra 10 perckor négy jármű eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött. A jelenlegi adatok szerint a balesetben egy személy megsérült. 

 

Az útra üzemanyag és olaj folyt, így a rendőrök az utat a helyszínelés, a műszaki mentés és az út megtisztításának idejére teljes szélességében lezárták.

 

Kerülni Kecskemét irányából a fülöpszállási leágazásnál Soltszentimre-Kiskőrös, illetve Szabadszállás-Szalkszentmárton irányába lehet. A Dunaföldvár felől érkezők az 53-as út felé - szintén Kiskőrös irányába - kerülhetnek a teljes útlezárás ideje alatt. 

 

 

Baleset

Alternatív útvonal a Dunaföldvár irányából érkezők számára

Alternatív útvonalak a Kecskemét felől érkezők számára


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.