Teljes útlezárás az 1-es számú úton Tatabánya területén

2018. 06. 11., h - 16:57
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az 53-as kilométerszelvényben két személygépkocsi ütközött.

Személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt 2018. június 11-én 16 óra 30 perc körül, az 1-es számú főúton az 53-as kilométerszelvénynél, Tatabánya területén. Eddig tisztázatlan okból két személygépkocsi frontálisan egymásnak ütközött, elsődleges adatok alapján egy személy súlyosan sérült.

A balesettel érintett járművek mindkét forgalmi sávot elfoglalják. A rendőrök a forgalmat a környező utcákba terelik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.