Teljes útlezárás a 33-as főúton

2018. 08. 24., p - 11:28
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy motoros életét vesztette Besenyőtelek és Poroszló között.

Az eddigi információk alapján 2018. augusztus 24-én 10 óra 30 perc körül a 33-as főút 14-es kilométerében egy motort vezető férfi összeütközött két személygépkocsival, melynek következtében a motoros a helyszínen életét vesztette.

Az érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben. A Besenyőtelek felől érkezők Mezőtárkány felé, míg a Poroszló felől közlekedők Borsodivánka felé tudnak kerülni.

Kérjük a járművezetők türelmét és óvatosságát!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Őrizetben

A körzeti megbízottak Tiszaburán igazoltattak egy férfit, aki nem tudott elszámolni a nála talált értékekkel. Kiderült, egy abádszalóki lopásból származnak a tárgyak.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.