Teljes útlezárás a 3-as főúton

2018. 08. 13., h - 12:08
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személyi sérüléssel járó baleset történt Nagyréde közelében.

Az eddigi információk alapján 2018. augusztus 13-án 10 óra 48 perc körül két motoros és egy tehergépjármű ütközött össze a 3-as főút 76-os kilométerében. A baleset következtében egy személy sérült meg.

A helyszínelés és műszaki mentés idejére az érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben. A járművezetők Nagyréde településen keresztül tudnak kerülni.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Őrizetben

A körzeti megbízottak Tiszaburán igazoltattak egy férfit, aki nem tudott elszámolni a nála talált értékekkel. Kiderült, egy abádszalóki lopásból származnak a tárgyak.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.