Megszűnt az útlezárás Somlóvásárhely külterületén

2018. 08. 02., cs - 12:24
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték közlekedési baleset helyszínelését a 8-as számú főúton.

Ahogy azt korábban közöltük, eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy személygépkocsi és egy tehergépkocsi a 8-as számú főút 96. kilométerszelvényében, Somlóvásárhely külterületén 2018. augusztus 2-án 11 óra 15 perckor. A balesetben személyi sérülés nem történt.

A baleset helyszínelése és mentése véget ért, az érintett útszakaszon a forgalom ismét zavartalanul halad.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.