Megszűnt az útlezárás a 81-es számú főúton
Az 56-os kilométerszelvénynél ismét két sávon haladhat a forgalom, ahol korábban halálos kimenetelű baleset történt.
Mint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt, 2017. december 27-én 12 órakor a 81-es számú főúton Ászár és Mezőörs között, az 56-os kilométerszelvénynél. Egy Citroen típusú személygépkocsival közlekedő 24 éves férfi az előtte haladó jármű előzését megkezdte. A manőver során a járművével baloldalon az útpadkára hajtott, majd visszatért a saját forgalmi sávjába és jobbra az árokba lehaladt, ahol fának ütközött.
Az egyedül utazó székesfehérvári lakos olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset helyszínelése és a műszaki mentés 16 óra 10 perckor befejeződött a forgalom ismét zavartalanul haladhat.