Megszűnt a terelés az M1-esen

2019. 08. 12., h - 14:45
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A halálos baleset helyzsínén megindult a forgalom.

Megszűnt a terelés az M1-es autópályán, ahol korábban a Budapest felé vezető oldal 33. kilométerszelvényében halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt. 8 óra 40 perc körül egy magyar felségjelzésű tehergépjármű két, előtte forgalmi okból álló kamionnak ütközött. Az egyik részes jármű vezetője megsérült, a baleset feltételezett okozója pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az érintett útszakaszon a terelés megszűnt, de a feltorlódott fogalom miatt továbbra is lassú haladásra kell számítani. Kérjük, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.