Megszűnt a forgalomkorlátozás a 86-os számú főúton

2018. 06. 03., v - 11:44
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismét zavartalanul haladhat a forgalom a Csorna és Szilsárkány között történt halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset helyszínén.

Amint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 86-os számú főúton Szilsárkány és Csorna között. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy gépkocsi vezetője Szombathely irányából Csorna felé közlekedett, amikor – eddig tisztázatlan okok és körülmények között – áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, letért az útról, majd az autó többször átfordult a tengelye körül és az úttest melletti füves területen került nyugalmi helyzetbe. A 30 éves sofőr a baleset során a járműből kizuhant és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés és a műszaki mentés befejeződött, az érintett útszakaszon a forgalom ismét zavartalanul haladhat.

2

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.