Megszűnt a forgalomkorlátozás a 81-es számú főúton

2019. 09. 09., h - 23:50
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Újra zavartalanul közlekedhetnek a járművezetők Mezőörs térségében, ahol korábban halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.

Mint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelő közúti közlekedési baleset történt a 81-es számú főút 63. kilométerszelvényében. A rendelkezésre álló adatok szerint egy járműszerelvény haladt Győr felől, Mezőörs irányába, amikor egy szemből érkező személygépkocsi - eddig ismeretlen okból - áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, és a kamionnal összeütközött. Mindkét jármű az út menti árokba borult. Az autót vezető férfi, valamint egy férfi és két női utasa a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. A tehergépjármű vezetőjét a mentők kórházba vitték.

A szemle és a műszaki mentés véget ért, az érintett útszakaszon a forgalom ismét zavartalanul haladhat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.