Lezuhant egy kisrepülőgép Pogány közelében

2018. 05. 31., cs - 12:16
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balesetben a repülőgépen utazó két férfi a helyszínen életét vesztette.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, eddig ismeretlen okból és körülmények között lezuhant egy kisrepülőgép a pogányi repülőtértől pár száz méterre. A repülőgép kigyulladt, a rajta utazó 61 és 42 éves férfi a helyszínen életét vesztette. A körülmények tisztázása folyamatban van.

A balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárás volt érvényben, amelyet a rendőrök 11 óra 50 perckor feloldottak, a forgalom rendőri irányítás mellett félpályán halad.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.