Helyreállt a forgalmi rend Budapest II. kerületében

2018. 06. 10., v - 21:35
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Véget ért a helyszínelés és a műszaki mentés a Budakeszi úton.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, két autó ütközött össze 2018. június 10-én 19 óra 20 perckor Budapest II. kerületében, a Budakeszi út és a Szép Juhászné út kereszteződésében. A balesetben egy ember megsérült.

A forgalom rendőri irányítás mellett egy sávon, váltakozva haladt.

A helyszínelés és a műszaki mentés véget ért, ismét zavartalanul halad a forgalom.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.