Helyreállt a forgalmi rend az 1-es főúton

2018. 08. 19., v - 14:22
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök feloldották a félpályás forgalomkorlátozást Bicske térségében.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, közúti közlekedési baleset történt 2018. augusztus 19-én 12 óra 7 perc körül az 1-es számú főút 32-es kilométerszelvényében, Bicske térségében, ahol három gépjármű ütközött össze.

A helyszíni szemle és a műszaki mentés befejeződött, a főút forgalma újra zavartalanul halad.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Őrizetben

A körzeti megbízottak Tiszaburán igazoltattak egy férfit, aki nem tudott elszámolni a nála talált értékekkel. Kiderült, egy abádszalóki lopásból származnak a tárgyak.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.