Halálos közlekedési baleset történt a 33-as számú főúton

2018. 06. 10., v - 00:32
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Félpályás útlezárás mellett folyik a helyszínelés Poroszló közelében.

Az eddigi információk alapján 2018. június 9-én 23 óra 10 perc körül egy személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy gyalogos férfit a 33. számú főút 25-ös kilométerében Poroszló közelében. A baleset következtében a gyalogos életét vesztette.

A rendőrök félpályás útlezárás mellett kezdték meg a helyszínelést.

Kérjük az arra közlekedők fokozott óvatosságát és türelmét!

A baleset helyszíne.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.