Halálos baleset történt Kántorjánosiban

2018. 07. 19., cs - 12:35
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 68 éves helyi férfi vesztette életét a balesetben.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2018. július 19-én 11 óra 30 perc körül Kántorjánosi belterületén, az Őri utcán. Az eddigi ismereteink szerint egy kistehergépkocsi sofőrje tolatás közben elütött egy 68 éves helyi férfit, aki a baleset következtében a helyszínen életét vesztette.

A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését. Kérjük a közlekedőket, hogy fokozott óvatossággal és körültekintéssel közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.