Halálos baleset történt a 8604-es számú úton

2018. 06. 18., h - 23:03
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy személygépkocsi ütközött kerékpárossal Sopronnémeti térségében.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2018. június 18-án 22 óra körül a 8604-es számú út 7-es kilométerszelvényénél Sopronnémeti térségében.

Eddig ismeretlen okból és körülmények között egy személygépkocsi és egy kerékpáros ütközött össze. A közlekedési baleset során a kerékpárral közlekedő 56 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt a közlekedési balesettel érintett útszakaszon rendőri irányítás mellett, félpályán halad a forgalom.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy a gépjárművezetők fokozott odafigyeléssel közlekedjenek az érintett útszakaszon!

Közlekedési baleset helyszíne - Félpályás útlezárás


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.