Halálos baleset történt a 37-es számú főúton

2018. 06. 22., p - 17:08
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy tehergépkocsi és egy személygépjármű ütközött össze, teljes útlezárás mellett tart a helyszínelés.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2018. június 22-én 16 óra körül a 37-es számú főút 70. kilométerszelvényében - a károlyfalvai elágazás közelében - egy személygépjármű közlekedése során áttért a szemközti forgalmi sávba és összeütközött egy tehergépkocsival.

A balesetben a személyautót vezető férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét veszítette.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a főút balesettel érintett szakaszát a rendőrség teljes szélességében lezárta, a forgalmat Vajdácska irányába elterelik.                                                              

Kérjük a közlekedőket, hogy a balesettel érintett útszakaszt kellő körültekintéssel közelítsék meg!

Halálos baleset


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.