Halálos baleset miatt teljes pályás útlezárás Szőc és Halimba között

2018. 07. 25., sze - 06:50
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy menetrendszerinti buszjárat és egy személygépkocsi ütközött össze.

Eddig tisztázatlan körülmények között egy menetrendszerint közlekedő busz és egy személygépkocsi ütközött össze 2018. július 25-én 6 óra 5 perckor a 8315-ös számú úton Halimba és Szőc között. A baleset következtében a gépkocsi sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A busz utasai közül egy személy könnyebben sérült.

A közlekedési baleset helyszínelésének idejére az érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben. a terelés Kolontár településen keresztül lehetséges.

Kérjük az arra haladó gépjárművezetőket, hogy a baleset helyszínén fokozott figyelemmel közlekedjenek!

baleset helyszíne


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.