Halálos baleset Bölcske közelében

2018. 10. 17., sze - 06:28
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A forgalom a fenti útszakaszon rendőri irányítás mellett félpályán halad.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2018. október 17-én öt óra körül az 5111-es számú út 3-as kilométerszelvénye közelében Bölcske és Dunaföldvár között.

A balesetben eddig tisztázatlan okból egy gépkocsi fának csapódott, a járművet vezető férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszon rendőri irányítás mellett félpályán halad a forgalom. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.