Forgalomkorlátozás Vas megyében

2018. 10. 31., sze - 10:19
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közlekedőknek félpályás útlezárásra kell számítaniuk Gasztony térségében.

Az elsődleges információk szerint személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2018. október 31-én 10 órakor a 8-as számú főút 177-es kilométerszelvényénél, ahol két személygépkocsi ütközött.

A gépjárműforgalom – a helyszínelés és a műszaki mentés idején – rendőri forgalomirányítás mellett, félpályán halad a főút balesettel érintett szakaszán.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.