Forgalomkorlátozás a 61-es számú főúton

2018. 05. 11., p - 23:36
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személyi sérüléses közúti közlekedési baleset miatt félpályás útlezárás van érvényben Inke és Böhönye között.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint, 2018. május 11-én 22 óra 59 perc körül a 61-es számú főútvonal 166. kilométerszelvényben – eddig tisztázatlan körülmények között – egy gépkocsi elütött egy vadat. A baleset következtében az autó sofőrjének – az elsődleges orvosi vélemény alapján – nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülései keletkeztek. A balesettel érintett útszakaszon a forgalom rendőri irányítás mellett félpályán halad.

Kérjük az arra közlekedők fokozott figyelmét, türelmét!

Forgalomkorlátozás


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.