Félpályás forgalomkorlátozás a 71-es úton, Fenékpusztánál

2019. 07. 27., szo - 13:05
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közlekedőknek félpályás útlezárásra kell számítaniuk Fenékpuszta térségében, a 71-es számú főúton.

Az elsődleges információk szerint személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2019. július 27-én 12 óra 30 perc körül a 71-es számú főút 113-as kilométerszelvényénél, ahol két személygépkocsi ütközött.

A gépjárműforgalom – a helyszínelés és a műszaki mentés idején – rendőri forgalomirányítás mellett, félpályán halad a főút balesettel érintett szakaszán.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.