Félpályán megindult a forgalom Táborfalvánál

2018. 08. 06., h - 19:19
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Feloldották a teljes útlezárást az M5-ös autópályán, ahol korábban kamionok ütköztek össze.

Mint arról korábban beszámoltunk, egyelőre ismeretlen okból három kamion ütközött össze 2018. augusztus 6-án 11 óra 25 perc körül az M5-ös autópálya Budapest irányába tartó oldalán, az 56. kilométernél. A Táborfalva külterületén történt balesetben mindhárom kamion sofőrje megsérült, az egyik jármű utasa a helyszínen életét vesztette.

A forgalom félpályás forgalomkorlátozás mellett megindult.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.