Félpályán megindult a forgalom Balatonalmádiban

2018. 11. 07., sze - 08:49
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy személy megsérült a balesetben.

Ahogy azt korábban közöltük, eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött két személygépkocsi a 7217-es számú főút 7+800. kilométerszelvényében, Balatonalmádi belterületén 2018. november 7-én 7 óra 40 perckor. A baleset következtében egy személy megsérült.

A forgalom rendőri irányítás mellett 8 óra 45 perctől félpályán halad. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.

 

Három nap, három lopás

A rendőrök azonosították és elfogták azt a három csörnyeföldi férfit, akik helyi ingatlanokba törtek be, a lopott holmit pedig eladták.