Félpályán megindult a forgalom a 7-es számú főútvonalon

2019. 08. 21., sze - 13:56
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset miatt teljes pályás útlezárás volt érvényben Balatonlelle belterületén.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2019. augusztus 21-én 12 óra 30 perc körül a 7-es számú főútvonal 137. kilométerszelvényében, Balatonlelle belterületén – eddig tisztázatlan körülmények között – két személygépkocsi összeütközött. A baleset következtében két személy könnyebb sérüléseket szenvedett. A rendőrök 13 óra 52 percig teljes pályás útlezárás mellett helyszíneltek, a forgalom jelenleg félpályán halad.

Továbbra is kérjük az arra közlekedők fokozott figyelmét, türelmét!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.