Félpályán megindult a forgalom a 68-as számú főútvonalon

2018. 05. 18., p - 14:25
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személyi sérüléses közúti közlekedési baleset miatt teljes pályás útlezárás volt érvényben Mesztegnyő belterületén.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, 2018. május 18-án 13 óra 30 perc körül a 68-as számú főútvonal 70+600. kilométerszelvényében két gépkocsi ütközött össze. A baleset következtében ketten megsérültek, akiket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek. Az érintett útszakaszon 14 óra 20 percig teljes pályás útlezárás volt érvényben, a forgalom jelenleg rendőri irányítás mellett félpályán halad.

Továbbra is kérjük az arra közlekedők fokozott figyelmét, türelmét!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.